Eredetileg még 2009 ősszén akartam elkezdeni a blogot, de nem lett volna értelme: a politikai élet akkoriban olyan egyszerű volt, mint egy faék. Volt egy egy megtört, szétesett, letargikus és régóta impotens szocialsita frakció, amely csak abban értett egyet, hogy az utolsó pillanatig kapaszkodni kell a székekbe, és egy a győzelmében magabiztos Fidesz, aki éppen ezért nem akart sem együttműködni, sem korrekt lenni. A földön fekvőbe nem rúgunk elv alapján a szocialistákról nem akartam írni, a Fidesz meg nem csinált az ég világon semmit, csak ígérgetett meg rombolt – de reálpolitikai alapon jól csinálta, hiszen működött a recept.

Utólag se nagyon lehetne bármi érdekeset írni erről az időszakról, legfeljebb ilyen kérdés-felelek formában:

Elszúrta az MSZP a kormányzása 8 évét? Világbajnok módon (bár máris feltűnt egy újabb bajnokaspiráns).

Jó, hogy lemondott Gyurcsány Ferenc?

Igen, mert nemcsak a legnépszerűtlenebb miniszterelnök volt, aki ráadásul semmi pozitívat nem csinált kormányzása alatt, bár úgy tűnt nagyon akar.

Jól végezte a munkáját a Bajnai kormány?

Általában nem, hiszen zömmel ugyanazok alkották mint a korábbi szocialista vezetéseket. A válság menedzselést (szándékosan nem írok válságkezelést) a lehetőségekhez képest igen, de mivel a lehetőségek nagyon szűkre szabottak voltak, összességében megállapítható, hogy felelőtlenség volt belevágni.

De a kormányváltás után sokkal érdekesebbé vált a világ. Maradt temérdek probléma a két szocialista ciklusból, még egyszer annyi az elmúlt húsz évből, és ezzel szemben állt egy kétharmados, roppant elszántnak látszó kormánytöbbség. A miniszterelnök óriási változásokat ígért, amelyet persze kellő szkepticizmussal fogadtam, de azért legalább lehetett miért reménykedni.

A kormány első huszonkilenc pontja is ilyen volt: alapvetően visszás, de voltak előremutató jelek. Aztán persze jött egy nagy csönd, de ezt megint lehetett reálpolitikával magyarázni: meg akarták nyerni az önkormányzatokat is, nyilván nem kezdenek kedvezőtlen intézkedésekkel. De megint csak ott élt a remény, hogy bár kívülről nem látszik, szorgos törpék a minisztériumokban keményen reszelgetik a reformokat. Eljön az október, a narancssárga polgik még meg sem melegedtek a székükben, és beindul a kormány gőzerővel.

Aztán jöttek a különadók, az AB törvények, a magánynyugdíjpénztárak, majd az új médiatörvény és velük együtt a pofára esés. Mert miközben a Fidesz elfoglalta/megfélemlítette a magyar közéletet, semmi mást nem csinált. Szíjártó Péter két külföldi nyilatkozat félremagyarázása között egyszer sem vette a fáradtságot hogy bejelentsen egy elinduló reformot, de még egy valamire való szakpolitikai kezdeményezést sem. Valami olyasmit, amiről nem csak zsigerből lehet írni, ami nem nyilvánvalóan gáz, hanem körüljárni, megvizsgálni, elemezni lehet a kérdést: kifejteni, hogy miért jó vagy rossz. Most komolyan, valaki képes felidézni bármi fontos történést a felsoroltakon kívül?

Ebből adódóan a gyorsan megunható, és teljesen felesleges hőbörgésen kívül nem sok terepe marad egy bloggernek, aki ha lehet kerülné a trollkodást. Volt egy oktatási reformnak csúfolt valami, ami korlátozottan volt oktatási és egyáltalán nem reform, de az is csak egy vitaanyagig még pár kósza kritikáig jutott, még a valódi társadalmi vita sem kezdődhetett meg, máris elakadt. Pedig nagyon finoman taposott meg alig néhány lábat, miközben semmi nagyívűt nem tervezett. Ezek után aligha meglepő, hogy a kormány korábbi ígéretei ellenére nincs napirenden egyetlen reform(tervezet) tárgyalása sem. Pedig lenne mit átírni: elég csak az egészségügyre, az oktatásra, a nyugdíjakra, az adókra, vagy a közigazgatásra gondolni, és könnyen lehet, hogy kihagytam fontos témákat. Hogy egy szupertitkos létesítményben néhány zseni elszántan dolgozik rajtuk, vagy elegánsan el lettek feledve, jelen pillanatban nem látható, de a jövő nem kecsegtet semmi jóval.

A kérdés csupán az, hogy most, amikor már nincs mit (legalábbis remélem) elfoglalni, jobban ellenőrizni, uralni, vajon a kormány és az a hatalmas (meg az a törpe) frakció hajlandó lesz-e végre az ország problémáival (is, szigorúan mellékállásban) foglalkozni.