Tegnap előtt a TV2-n Orbán Viktor némi Pachmanos alányalás közben elmondta, hogy ádáz háború folyik közte és az államadósság között, és persze a kormányfő áll nyerésre, hiszen látványos ütemben csökken az adósságunk. Csak most, csak nekünk, csak miatta. Azt is elmagyarázta a gyengébbek kedvéért, hogy miért van erre szükség: az adósságnak vannak kamatai, és jelenleg az ország bevételeinek 70% !!!! adósságszolgálatra megy el.
Szerinte.
Nem tudom sírjak e vagy nevessek. Az adat annyira abszurd, hogy nehéz eldönteni, vajon gigantikus tévedésről, vagy egy különösen pofátlan hazugságról van szó. Összehasonlításként, tavaly az államadósság után valamivel több mint ezer milliárdot fizettünk ki - vagyis az orbáni logika alapján kis hazánk éves adóbevételei kb. 1.400 milliárd forintot tett ki. Elég szomorú helyzet lenne ez, más kérdés, hogy szerencsére messze nem ez a helyzet: 2010-ben a tervezett bevétel meghaladta a 12 ezer milliárdot, ami arányában az 1000 még mindig tetemes összeg, de messze nem olyan drámai, mint amit a kormányfő lefestett. Persze PR szempontból kissé nehéz lenne elsütni a valóságot.
A másik probléma, hogy az adósságunk nem egyetlen tételből áll össze, hanem sok kicsiből, amelyek mind-mind eltérő kondíciókkal bírnak. Például a tavaly nyáron-ősszel felvett állami hitelekre sokkal többet kamatot kell fizetni, mint általában, mert akkor válság volt, néhányan ügyes megjegyzéseikkel majdnem bedöntötték a forintot – a devizahitelesek bizonyára még jól emlékeznek. Vagyis az összegszerűség mellett legalább olyan fontosak a kondíciók, amelyet Orbán nyilván szintén nem állt le magyarázni a buta plebsnek. Ebben az értelemben az általa említett nagy államadósságú ország-mélyrepülés, alacsony államadósság-prosperálás példa is erősen leegyszerűsítő és emellett még sántít is.
Az már csak hab a tortán, hogy a kormány az államosított magán-nyugdíjpénztári vagyonból csökkenti az adósságot, vagyis abból a pénzből, amelyet az előző kormányok halmoztak fel néhány millió ember számláján. Az emberek a megtakarítások helyett kapnak majd bizonytalan állami nyugdíjat, reméljük legalább tejre és/vagy kenyérre fussa majd, de ez legyen a következő generáció problémája. Sokkal fontosabb hogy az intézkedés hatásai nélkül a kormány ugyanolyan lelkesen növelné a deficitet (és így az államadósságot) mint elődei, és ha történetesen nem következik be valami csoda, mire elfogy a vagyon, a ciklus végére maga is kénytelen lesz szembesülni vele, hogy nemhogy csökkenne, de nő az eladósodottságunk. Persze mindig lesznek statisztikák és trükkök, amivel ki lehet mutatni, hogy a növekedés valóban csökkenés, ám ezzel nem vagyunk kint a vízből, legfeljebb jobb érzéssel fulladunk meg.
Végezetül pedig egy pillanatra hajtsunk fejet a kormány eddigi és tervezett deficitcsökkentő intézkedései felett, hiszen nagy bátorság kellett hozzá. Aztán halkan jegyezzük meg: pár száz milliárd forint elvonása a szociális szférából (nem is beszélve az oktatásról, egészségügyről) csupán egy észrevétlen csepp a magyar tengerben. Még a fenti elszólásnál is nagyobb, végzetes tévedés, ha valaki azt hiszi, hogy pusztán egykulcsos adóval és közmunkával rendbe teheti a katasztrofális szerkezetű magyar gazdaságot, no meg mellékesen a költségvetést.
