Bárki vezényelte le a korkedvezményes nyugdíj kontra rendvédelmi dolgozók / tűzoltók meccset, sok-sok fekete pont jár neki. Nem az a gond, hogy megpróbálták, hanem ahogyan csinálták: végtelenül ostobán, ügyetlenül.

OK, volt egy kis szájkarate bevezetésképpen, vesszen minden ingyenélő, aztán csak annyi: bocs, elbuktátok a nyugdíjatokat, menjetek vissza dolgozni. Semmi egyeztetés, X éves sávos emelés, kárpótlás, ígérgetés. Csak a nyers erő. A kormány megfeszítette a bicepszét, majd bamba arccal figyelte, hogy a másik nem dobja hanyatt magát behúzott farokkal, hanem vicsorog rá. Senki se gondolt bele, hogy ezeknek az embereknek csak ennyiük van: sarokba szorítva könnyű bátornak lenni. Az már csak hab a tortán, hogy a kormánynak fogalma sem volt róla, mit is akar pontosan. A kudarc kódolva volt, csupán a presztízsveszteség mértéke volt kérdéses. A rendőröknek, tűzoltóknak még nagyon harcolniuk sem kellett, elég volt két tüntetés, és a kormány kétharmaddal, nemzeti konzultációval, nyakában az EU-val és az IMF-el visszatért a partvonalra. Most éppen a gyámoltalan "kompromisszumos" terveknek van itt az ideje, amit a vérszemet kapott szakszervezetek aligha fognak elfogadni. Nem csak azért mert vállalhatatlanok, hanem mert érzik, hogy bőven van még keresnivalójuk.

Pandóra szelencéje kinyílt. Orvosok, tanárok és mindenki más megtapasztalhatta, milyen könnyen megfélemlíthető Viktor és csapata. A kérdés csupán az, vajon tanul-e a kudarcból az erejétől megrészegült kormányunk, vagy beleszalad még még néhány istenes pofonba mielőtt rájönne, hogy ezt a játékot sokkal inkább ésszel, és józansággal, mint tesztoszteronnal játszák.