Egy hosszú unalmas időszak – a kiszámítható eredményű kampány, és parlamenti és az önkormányzati választások között eltelt hónapok fideszes időhúzása – után az elmúlt hetekben ugyancsak felpezsdült a közélet.
A leginkább felkapott téma a Fidesz-MPSZ kontra Alkotmánybíróság konfliktus, de ez pont nem olyasmi amiről hosszú szakmai elemzéseket lenne érdemes írni. Szerintem elég annyi, hogy régóta nem láttunk ennyire demagóg, autokratikus megnyilvánulást kormányok részéről; és talán sokan egyetértenek velem, hogy ha a másik három impotens ellenzéki párttól nem is kell félnie a kormánytöbbségnek, az ilyesfajta kijelentésekkel, 2002-höz hasonlóan, újra megverhetik magukat.
Sokat hallhatunk még a nyugdíjpénztárak tagdíj-elvonásáról, és az ösztönzésről a visszalépésre az állami nyugdíj rendszerbe, de ez a sarcoláson túl még csupán egy lufi, semmi más nem tudható róla, így akkor érdemes majd beszélni róla, ha több információ szivárog ki a tervekről.
Sokkal fontosabb a már nyáron bejelentett bankadó után a kereskedelmi és távközlési vállalatokra kivetett különadó kérdése. Nem csak azért mert az adózás rendszerét esetükben nagyon gyorsan kidolgozták, így már lehet látni, hogyan és mennyit kell az érintetteknek fizetniük, hanem mert kb. tízmillió ember élete nagyban függ attól, hogy az ország romokban lévő gazdasága belátható időn belül rendbe jön-e, vagy mehetünk mindannyian a levesbe.
Először is nyilvánvaló, hogy a kormány nem azért vetett ki különadót a bankokra, mert igazságtalannak érezte az általuk produkált „extraprofitot”. Az igazságosság nem motiválja a politikusokat, bár beszélni sokat tudnak róla. Egyértelmű, azért született meg ez az átmeneti adónem, mert a kormánynak gyorsan, sok pénze volt szüksége. Tudható, hogy az EU nem engedte elszaladni a költségvetést (8 százalék körüli GDP arányos hiányról beszéltek szemben a mostani 3,8-as célkitűzéssel), a kormány pedig nem akarta feladni az adócsökkentéses terveit, és jól láthatóan húzza a látványos megszorításokat, reformokat, ezért valahogy fel kellett tölteni a lyukat a költségvetésben. Ha pedig a bankokat meg lehet adóztatni, miért ne lehetne a többi multit is?
Számos elemző rámutatott, hogy az összes remélt bevétel jóval meghaladja azt az összeget, amelyre szüksége lenne a kormánynak az egyensúlyhoz. A kormány meg úgy gondolja, jelen pillanatban jobb helyen van náluk náluk a pénz, mint bárki másnál, ezért aligha lesznek visszafogottak, ha már elkezdték. Az elemzők azzal sem lehetnek tisztában, hogy hány száz milliárdnyi kötelezettséget, hiányt, behajthatatlan kölcsönt, hány feltőkésítésre váró állami vállalatot hagyott hátra a Bajnai kormány. Az Orbán-kormány mostanra tudja, és gondolom az a legszebb az egészben, hogy nem mondhatják el, mekkora a valódi baj (Varga Mihály csontvázai szerintem csak a jéghegy csúcsa), mert hülyén nézne ki, ha fél év alatt harmadszor is bedöntenék a forintot.
Így maradnak az extraadók, amelyek ha törik, ha szakad be kell hajtani. Kezdjük a bankokkal! Egy politikus számára mindig hoz egy-két százalékpontnyi népszerűséget, ha belerúg a bankokba, mert ott aztán végképp kizsákmányoló tőkések élnek. Ezzel speciel nem értek teljesen egyet: a bankok pont annyira fosztják ki a lakosságot, amennyire a korábbi kormányok alkalmatlansága (vagy akarata) azt megengedi nekik, a banki ügyfelek annyira védtelenek, amennyire az állam kiszolgáltatja őket az erősebb szerződő félnek. Az már csak hab a tortán, hogy a legtöbb hazánk fia még a THM-et se érti, és akkor még nem beszéltünk a bonyolultabb banki szerződésekről. De azért kétségkívül van abban némi igazság, hogy ha már a Bajnai-kormány százmilliárdokkal tőkésítette fel az OTP-t, hogy hitelezni tudjon, de nem nagyon akar, akkor valamennyit igazán visszavehetnek Csányi úrtól. A többitől meg mert van honnét elvenni. Magyarországon a banki szolgáltatások névtől függetlenül nem túl jók, viszont drágák: ennek bizonyítására nem kell Amerikába menni, aki teheti, már úgyis a sógoroknál próbál hitelt felvenni, bár ez hivatalosan tilos.
A kereskedelmi láncok megadóztatása egy másik tészta, én személy szerint támogatom. Tudva levő, hogy egy multi, amely kedvére dugdossa a profitját országok között, mennyire könnyű adóztatni: az APEH-nek mintha szimultán itt a piros hol a pirosat kéne játszania tíz asztalon. Nem is nagyon foglalkoznak velük (még az USA-nak sem megy, szerintetek nekünk mennyi az esélyünk?). Ezért a forgalom alapú számítás logikus, még ha nem is elegáns megoldás. A sávos elrendezés persze igazságtalan, és a jövőben sok visszaélésre ad lehetőséget, a legtöbbet már szorgos jogászok, adótanácsadók megsúgták az érintett cégeknek. De jó, hogy a kisebbeknek kedvez, és a jelenlegi rendszer is nagyon messze van a jótól és az igazságostól. Jövőre meg kitalálnak valami mást a PM-nél, hogy költségvetés ne sérüljön.
Amúgy nem vagyok multi-ellenes, de van némi különbség mondjuk az Audi, és a TESCO/CORA/AUCHAN/stb. magyarországi tevékenysége között. Persze lehet dobálózni a számokkal fejlesztésekről vagy azok elmaradásáról, meg alkalmazottak egzisztenciájáról, de a nemzetközi kereskedelmi láncok tevékenysége, meggyőződésem szerint alapvetően negatív hatású a nemzetgazdaságra. Ebbe persze beleértem a külföldi termékekkel ellehetetlenített termelőket, a megsarcolt beszállítókat, a megszűnő kisboltokat is, és készséggel elismerem, hogy alakulhatott volna másképpen is, ha valamelyik kormány veszi a fáradtságot és értelmetlen pénzosztás, meg üres szólamok helyett EU konform módon támogatja a magyar cégeket. Sőt, továbbmegyek, jó eséllyel elég lehetett volna ha csak azonos versenyfeltételeket teremtet. De úgy tűnik sok döntéshozó számára húsz év alatt sem esett le, hogy van multi ami termel, fejleszt, vagy szolgáltat nálunk, és van ami fő tevékenységként profitot termel majd kiviszi az országból. Hú, elég ijesztően antikaptialistán hangzik amit írtam, remélem Ti is érzitek a különbséget.
A harmadik megsarcolt csoport a távközlési szolgáltatóké. Nos, ami azt illeti számos távközlési céggel folytattam maratoni hosszúságú levelezéseket, és sokszor nem szerettem őket, de az elmúlt évben elég nagy fejlődés volt tapasztalható ezen a területen. Persze ezerrel megy előre a világ, jönnek be az új technikák, nagy a verseny, de valahogy a szabályozó is jobban működik ebben a szegmensben. Amikor egyre elterjedtebb, gyorsabb és olcsóbb Internetet, olcsóbb perc és roamingdíjakat akarunk, és tényleg elég nagy az elmaradásunk Nyugat-Európához képest, nem biztos, hogy ez a helyes megoldás. Aligha véletlen, hogy ez az a terület, ahonnét a legkevesebb pénzt lehetett kisajtolni.
De hangsúlyozom, igazán jó, és főleg igazságos megoldás nincs, és nem nem is fontos hogy legyen, mert a kormánynak kell a pénz. Sok pénz, majdnem mindegy hogy honnét: csak mi, emberek ne vegyük észre, hogy a zsebünkben turkálnak, ez a lényeg. Egy része úgyis tőlünk, lakosságtól lesz beszedve így is, de jó eséllyel nem az egész, már ez is üdítő változás lesz a korábbiakhoz képest.
Most, hogy már muszáj kormányozni, egy-két hónap alatt kiderül, az összeharácsolt pénz arra kellett, hogy lélegzethez jussunk, vagy hogy még egy ideig minden mehessen a régiben. A kormány eddig macsó verőlegényt játszott: maximális keménység, leheletnyi ész. De ami tegnap elég volt, ma épp elég, és holnap ár édeskevés.
